Őrlős-hajlék

Hajdanán a malomba járó gazdákat hívták őrlősöknek, akik rendszerint a malomnál várták ki, míg a molnár megőrölte
a gabonájukat, és addig a malom vendégei voltak. Az Őrlős-hajlék egy egylégterű, 4 férőhelyes apartman fürdőszobával,
konyhával és étkezőrésszel. A francia ágy szükség esetén két különálló ágyra bontható, a kanapé nyitott állapotban két főnek szolgálhat fekhelyül, valamint igény esetén babaágyat is tudunk biztosítani. E tetőtéri lakás gyönyörű terasszal rendelkezik, ahol nyugágyak, étkezőasztal és székek kaptak helyet, hogy az itt lakók minél több kültéri élménnyel töltődhessenek fel
a Sibrik kastély ősfás parkjának és mókusainak közvetlen szomszédságában.
Olyan családoknak vagy baráti társaságoknak ajánljuk, akik szeretnek a szabadban étkezni, pihenni, olvasni és  jóízűen élni.
Az Őrlős-hajlék mellett közvetlenül található a szimmetrikus apartman-párja, a Lisztes lak.
A két lakást együtt előszeretettel választják a nagyobb gyerekekkel érkező családok, ahol a gyerekek a szomszédos lakást lakják, és így nem a szülőkkel vannak egy légtérben.

Kert

Kényelmi szolgáltatások

  • Nemdohányzó
  • WIFI
  • Konyha hűtővel és indukciós főzőlappal
  • közvetlen kertkapcsolat
  • saját terasz
  • Ágynemű, törölköző
  • TV
  • Háziállat hozható

Alaprajz

Árak

A Malomporta szálláshelyeit apartmanonként kínáljuk, az árak az adott lakás férőhelyszámától függenek, ettől eltérő személyszám/éj bontásban nem áll módunkban árajánlatot adni.

Kiemelt időszakban, például hosszúhétvégén, iskolai szünetekben és ünnepek alatt turnusok foglalása lehetséges
adott számú minimum tartózkodási éjszakával.

Fizetés átutalással vagy a helyszínen készpénzben lehetséges.
SZÉP Kártyát elfogadunk

Kedvezmények 🙂

Nagycsaládos kedvezmény: egyéni megbeszélés alapján.

Beköltözés 15 és 18 óra között lehetséges, távozás reggel 10 óráig.
Ettől eltérő igények esetén kérjük, előzetesen egyeztessenek velünk.

Ebbe a lakásba szívesen fogadjuk vendégeink jól nevelt kutyusát is. Max. 10 kg-ig 3 000 Ft/éj áron. Egyszerre csak 1 kutya tartózkodhat a Malomporta területén.